Képzeljük el egész Budapest lakosságát mondjuk a 11. kerületben. Most már érthető, miért mondják Makaót zsúfoltnak, hiszen az arányok itt nagyjából ilyenek, a Föld második legsűrűbben lakott települése, s ezen a sűrűségen a turisták száma sem könnyít, hiszen több látogató jön, mint amennyi lakosa van! Nem is csoda. A világ minden tájáról érdeklődők milliói járják be a várost, amelynek életében egyedülálló szerepet kapott a turizmus. Nem véletlenül kapta a kis kínai település a Kelet Monte Carloja nevet, hiszen a szerencsejáték kulcsszónak számít errefelé, hatalmas bevételek származnak ebből.
Természeti kincsei ritkásak, azonban történelmi múltja figyelemre méltó, hiszen a portugál és kínai kultúra együttélése látható itt, leginkább az építészet és gasztronómia területein. Először az 1100-as években tesznek említést róla, kereskedelmi központtá növi ki magát, amely hanyatlani kezd, de különleges közigazgatási terület státusza megmarad, hiszen a mai napig nagyfokú önállóság jellemzi, saját törvényhozói és végrehajtó testületei vannak, független bírósággal rendelkezik. Kulturális öröksége sok látnivalót kínál, építészete számos érdességet rejt, s mivel a régi értékes épületek sokasága esett áldozatul a modern építkezéseknek, mára már törvénnyel védik a műemlékeket. Érdekes „sportokat” szeretnek errefelé az emberek, fontos szereppel bír a kutyafuttatás és a lóversenyek, hagyománnyá váltak az évente megrendezett sárkányhajóversenyek és tűzijáték fesztiválok.
Programként tökéletes időtöltés még itt a Nemzetközi Zenei Fesztivál, a muzsika szerelmeseinek, és azoknak akik szeretnek új dolgokkal megismerkedni, valamint a Formula 3-as autóversenyek- melyek az utcán kerülnek megrendezésre- is a Makaó képét formáló tényezők közé tartoznak, s szintén nagy eseménynek számítanak minden évben. A 28 négyzetkilométer nagyságú Makaót tulajdonképpen három rész alkotja, a Makaó félsziget, és két másik sziget: a Taipa és a Coloane. Hidak és töltésutak kötik össze a részeket, így egyszerűen bejárható autóval, s kívülről való megközelítése is könnyű, hiszen a fő ázsiai utak kereszteződésében fekszik. Érdemes megnézni ezt a kevert kultúrájú, számos izgalmat rejtő kisvárost, sokat tanulhatunk belőle!
Az Autóbérlés Online segítségével könnyen, gyorsan találhat magának megfelelő bérautó szolgáltatást. Kattintson ide a legkedvezőbb autóbérlés ajánlatokért Makaóban!














