Kedves kikötőváros Dánia negyedik legnépesebb települése, Aalborg.

Aalborg
Kedvező fekvése van,a Lymfjord szoros déli partján található, nem hiába volt tehát kereskedelmi központ,amit már több mint ezer éve laknak.
Napjainkban is fontos kereskedelmi szempontból, jóllehet már nem sózott heringet árulnak, s néhány ág tönkre is ment, azonban vannak mai napig neves cégek itt.
Említsük meg például a Danish Distillers szeszipari cég híres gyártmányát,az Aalborg akvavitot. Érdemes kipróbálni ezt a fűszeres, kömény ízű gabonapárlatot, ha már északon járunk.

Aalborg Akvavit
De beszélhetünk arról is, hogy itt van még az Aalborg Industries, a világ legnagyobb hajózási gőzfejlesztő gyártója.
Festői óvárosában járva megnézhetjük a 16. századi Aalborghus kastélyt, a régi házakkal együtt, vagy akár az Aalborgtårnet, mely egy háromlábú acéltorony, ahonnan szép kilátás nyílik a városra és a fjordra.

Jomfru Ane Gade
Ne szalasszuk el a Lymfjord feletti hatalmas hidat sem megnézni, s járjuk végig a kocsmáiról és éttermeiről híres sétálóutcát, a Jomfru Ane Gade-t.
Családi kirándulásra mindenképp méltó város, hiszen a gyermekeknek sem kell unatkozniuk, állandóan változó felhozatalával a Jako Bole színházban lehet mulatni az időt, de az állatkert is megéri pénzét.
Érdemes az év 21. hetében erre a gyönyörű városba látogatni, hisz ekkor kerül megrendezésre Észak-Európa legnagyobb karneválja, az Aalborgi karnevál,ami rengeteg embert vonz oda május végén, hogy a 17.századi utcákat zsúfolásig megtöltse élettel.

Aalborghus
Az ideutazás sem bonyolult, a városnak külön repülőtere van, ahonnan érdemes autóval tovább folytatni utunkat, s bejárni a várost, hiszen túl sok az érdekesség ahhoz, hogy kihagyjuk.

Aalborgtårnet





































