Ryanair: Rövidesen 100% online utasfelvétel

 

Megduplázott reptéri „check-in” díjjal próbálja a Ryanair májustól eltántorítani az utasokat annak használatától.

Ez az első lépés ahhoz, hogy október 1.-től a cég utasai 100%-ban csak interneten keresztül intézhetik a „check-in”-t, és nem lesznek Ryanair pultok a reptereken.

Ezt a változást három lépésben tervezik bevezetni.

Első lépésben március 19.-től a webes utas felvétel elérhető lesz az Európai Unión kívüli állampolgároknak is, illetve azoknak az utasoknak is, akik feladott poggyásszal utaznak.

Azon utasoknak, akik csak kézi poggyásszal utaznak, nem kell továbbra sem fizetni, de akinek feladott poggyásza van annak 5 font/út/fő díjat kell fizetnie.

Aki a reptéri utas felvételt részesítené előnyben annak további 10 font/út/fő extra összeget kell lerónia ezért a szolgáltatásért a jegy foglalásával egyidőben.

A második lépésben május 1.-től minden foglalással lehetőség lesz az internetes utas felvételre (check-in), és a Ryanair fokozatosan szünteti meg a reptéri pultjait a nyár folyamán. Eközben a reptéri díjat check-in díjat 20 fontra emelik, hogy az utasokat „lebeszéljék” annak használatától.

 A harmadik lépésben október 1.-től a Ryanair nem üzemeltet egy reptéren sem utas felvételi pultot. Minden utasnak az interneten kell intéznie a check-in procedúrát, a poggyászokat pedig a „bag drop” pultoknál kell majd feladni.

Ettől kezdve 16 éven aluliak csak kísérővel utazhatnak a Ryanair gépeken, és a személyazonosság igazolására csak útlevelet vagy személyi igazolványt fogadnak el.

A web check-in az utazás előtt 14 nappal már lehetséges, de legkésőbb a járat indulása előtti 4 órával meg kell, hogy történjen.

Természetesen ettől a lépéstől a cég további megtakarítást vár, hogy a jegyárakat alacsonyan tarthassák.

Lehet, hogy a wc-díj csak elterelő bejelentés volt ez előtt a hír előtt?

3348382911_8b310dcf4a_m

Jazzrajongók vigyázó szemeiteket Párizsra vessétek

 

Párizs a világ egyik legnépszerűbb úticél az utazók körében, de most nem a Notre Dame-ról és az Eiffel-toronyról írok.

Párizsban, a Musée du Quai Branly március 17. és június 29. között egy különleges kiállításnak – The Jazz Century/Le Siécle du Jazz – ad otthont. A 20. századot végigvezetve bemutatja a jazz történetét, különféle áramlatait, a jazz és a művészeti ágak különleges kapcsolatát.

Korabeli lemezek, poszterek, újságok, könyvek lesznek a kiállítási darabok között és persze “All that jazz”. Híres festők munkáit is megnézhetjük, mint például Matisse, Picasso, Man Ray, Piet Mondrian, Dan Flavin és Thomas Hart Benton (Portrait of a Musician festménye lent)

Hotelek Párizsban, autókölcsönzés Párizsban

Részletes információ a párizsi jazz kiállításról

67-136ambentonmusician

A videoklipek őse 1942-ből: Cab Calloway-Minnie The Moocher

Ilyen és ehhez hasonló különlegessék kerülnek bemutatásra a kiállításon.


Tavaszi kirándulás Genfbe, Svájcba

 

Genf, Svájc második legnagyobb városa, a Genfi-tó(Lac Léman-franciául) partján fekszik. Egy igazi kis ékszerdoboz, bár nem a legolcsóbb úticélok közé tartozik. A város, talán leghíresebb látnivalója a Jet d’Eau, ami nem más mint egy szökőkút (140 m magasra löveli ki a vízsugarát) a tavon.

A vásárlók “mekkája” Genf Alsóvárosa, amely számos elegáns üzletnek ad otthont pl. Rue de la Corraterie, Rue du Rhone. Szinte az összes világmárka képviselteti itt magát. Óvárosában rengeteg a hangulatos kávézó, bisztró, művészeti galéria és régiségkereskedés. Tavasszal az Angolkert (Jardin Anglais) nyíló virágai is gyönyörű látványt nyújtanak.

genf

Ha túrázni támad kedvünk, akkor irány a Mont Saléve. Egy felvonóval juthatunk el a csúcsra, ami egyébként áprilistól üzemel, a kilátás csodálatos innen az Alpokra és Genfre is (1380m). Található fent egy panorama étterem, valamint a bátrabbak és az extrém sportok kedvelői paraglide-ozhatnak, mountain bikeozhatnak vagy túrázhatnak is.

mont-saleve-1

Érdekességek Genfről >> magyar vonatkozás:

-Liszt Ferencről teret neveztek el Genfben

-a Reformáció emlékművénél megtalálhatjuk Bocskay István szobrát is

Genfből kirándulást is tehetünk pl. az itáliai stílusú Carouge-ba.

Bérautó foglalás Genfben, népszerű bérautó felvevőhely: Geneva-Genf airport

Hotelek Genfben

Genfbe az Easyjet, a Malév és a Swissair (átszállás) járataival juthatunk el.

 

Loro Parque – a gyerekek kedvenc helye Gran Canarián

 

A Loro Park/Parque egy rendkívül különleges és szórakoztató hely Gran Canarián, a Kanári-szigeteken. Nem egy hagyományos értelemben vett állatkert, inkább úgy képzeljük el, mint egy botanikus kert, állatkert, delfinárium és akvárium keverékét.

Sok pénzt és energiát fektettek bele ebbe a parkba, ami meg is látszik rajta, próbáltak minél kellemesebb élőhelyet biztosítani a park lakóinak.

Találkozhatunk itt egyébként legalább 200 fajta papagájjal, delfinekkel, fókákkal, gorillákkal. Van egy ún. Shark Tunnel, amin keresztülsétálva olyan érzésünk támad, mintha a tenger mélyén búvárkodnánk és cápával találkoznánk (félelmetes). A Planet Pengiun a világ legnagyobb pingvináriuma, aminek szintén a Loro Parque ad otthont. A delfin-show kicsiknek és nagyoknak felejthetetlen élményt nyújt.

Érdekesség: A park bejáratánál van egy apró tó, amiben egy díszhal úszkál és apró pikkelyei a japán zászlót mintázzák.

A Loro Parque a sziget északi részén található – Puerto de la Cruz irányába – Gran Canarián bérautónkkal könnyen eljuthatunk ide.

Szállás Gran Canarián, hotelek a Kanári-szigeteken 2009 nyárra.

pict0255a800

 

Le Corbusier kiállítás Londonban

 

Le Corbusier a francia építészet egyik legnagyobb alakja volt, munkássága előtt tiszteleg a londoni Barbican művészeti központ. Egy kiállítás tekinthető meg február 19. és május 24. között Londonban Le Corbuiser munkásságáról.

Le Corbusier nagyon sok területen alkotott, elsősorban építész volt, de festett és szobrászkodott is.

A belépő a kiállításra £8, online jegyfoglaás esetén csak 6£.

Londonba a Wizzair és a Malév járataival juthatunk el.

Szállás Londonban 

Autókölcsönzés Londonban és bérautó foglalás Nagy-Britanniában

Villa Savoye

le-corbusier

Autóstúra Tenerifén, a Kanári-szigeteken

Tenerife látványosságait a legkönnyebben és legkellemesebben egy autóstúra keretein belül tudjuk felfedezni.

A tenerifei túra kiindulópontja Puerto de la Cruz – Tenerife északi részén fekszik- amely a sziget legnagyobb és legnépszerűbb üdülőhelye. A város megtartotta eredeti építészeti stílusát; pálmafás sétányai, régi templomai szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak.

Az első állomás: La Orotava – ha kelet felé haladunk tovább elérjük ezt a szép kisvárost, központi terét – a Plaza de la Constitución-t – szinte egész évben csodálatos virágok díszítik, valamint gyönyörű a kilátás innen a városra is.

2. Los Realejos: Los Realejos Teide hegy lábánál fekszik. Fekete-homokos tengerpartja – az El Socorro – nagyon szép.

3. Garachico: egy igazi kis ékszerdoboz, egy élő múzeum Tenerifén. A sziget legelső kikötője itt működött, csodálatos az óvárosa.

4. Macizo de Teno: hegyi utakon vezet tovább az utunk, számos kilátóhelyen tudunk leparkolni és gyönyörködni a kilátásban

5. Los Gigantes: Tenerife nyugati részén fekszik ez a kis üdülőfalu. Nevét a települést körölvevő impozáns sziklákról kapta. Családbarát üdülőhely, ahol delfin- és bálnanéző túrára is indulhatunk.

6. Adeje

7. Los Cristianos: két csodálatos aranyhomokos stranddal büszkélkedhet, ahol minden vízisport kiprőbálató. Sokkal nyugodtabb üdülőhely, mint a Playa de las Americas.

8. Candelaria: temploma, a Nuestra Señora de la Candelaria egy fontos zarándokhely Tenerifén

9. Montañas de Anaga

10. La Laguna/San Cristóbal de la Laguna: autóstúránk Tenerife régi fővárosában ér véget, mely 99 óta a Világörökség része. Utcái, épületei rendkívül hangulatosak, számos 17.-18. századi templomot és szobrot láthatunk itt.

Tenerifei autóbérlés – foglalja le bérautóját időben tenerifei nyaralásához, így biztosított a kedvező ár.

Hotelek Tenerifén, szállásajánlatok a Kanári-szigeteken

 tenerife

 

A világ 10 legjobb szállodája

 

A citromdíj után, jöjjenek a legjobbak.

A világ 10 legjobb szállodája a Tripadvisor felmérése szerint:

1. Four Seasons Hotel George V Párizs – Párizs

2. Inn New York City – New York

3. The Soho Hotel – London

4. Suite Dreams – Róma

5. Fusion Suites Number40 – Amszterdam

6. Hotel Montecarlo – Barcelona

7. The Ritz-Carlton Berlin – Berlin

8. Mina A’ Salam, Madinat Jumeirah – Dubai

9. Al Ponte Antico Hotel – Velence

10. Oakwood Apartments Shinjuku – Tokió

Gratulálunk!

 

Hotelek Franciaországban

Hotelek Nagy-Britanniában

Hotelek Olaszországban

Hotelek Spanyolországban

Hotelek Németországban

Hotelek az Egyesült Arab Emirátusokban

Hotelek az USA-ban

Hotelek Japánban

A nyertes: a kép magáért beszél

par_042_320x400_web-large

Európai citromdíjak – a legpiszkosabb hotelek

 

A Tripadvisor internetes utazási oldal, az idén is kiosztotta az európai hotel citromdíjakat, a legpiszkosabb kategóriában.

 A helyezettek:

>>Franciaország

  1. Hotel Merryl – Párizs
  2. Hotel Bristol Republique- Párizs
  3. Hotel Lebron- Párizs

>>Olaszország

  1. Hotel Nizza – Róma
  2. Hotel Anglo Americano– Róma
  3. Repubblica Hotel– Róma

>>Spanyolország

  1. Playamar – S’illot
  2. Catalonia Gardens – Salou
  3. Rambla & Catalunya Hotel – Barcelona

>>Nagy-Britannia

  1. Cromwell Crown – London
  2. Corbigoe Hotel – London
  3. Nanford Guest House – Oxford

 >>Németország

Igen, sajnos még Németroszágban is lehet találni piszkos hoteleket, de nem sokat, összesen hármat.

  1. Hotel Modern – München
  2. Central Hotel am Dom – Köln
  3. Ludwig Hotel – München

 

A helyezetteknek most nem gratulálunk, de reméljük, hogy okultak a felmérésből.

lemon